**(Az utóbbi években érett be bennem a pontos megfogalmazása az empátiának, ami egy kiváló szakembertől származik, miszerint : Az empátia nem az átérzés, hanem a megértés képessége. Ha mindegyikbe beleérzek, akkor esélyem sincs egészségesen végezni a segítő munkáimat.)
Ezt a posztot egy konkrét akció váltotta ki belőlem. Szívből remélem, hogy a szerzője látni fogja ezt a „válaszplakátot”.
Diabétesszel úgy növünk fel, hogy minden rajtunk kívülálló felület sulykolja-sejteti (tényleg ezen a spektrumon mozog), hogy ez a történet, ez az életünk szörnyű véget fog érni. Különösen érzékeny vagyok az abúzus ezen formájára, ugyanakkor, hogy vitathatatlan legyen a gondolat- elsősorban nem a saját tapasztalataimból, hanem a segítői megfigyelésemből, tanulmányaiból állítom ezt.
Az interneten a cukorbetegség szóra keresve az első 5 találatban 3 taglalja kontextus nélkül a diabétesz életveszélyes szövődményeit. A képtalálatok közt az első 10-ből 5-7 tárgyalja kontextus nélkül a diabétesz életveszélyes szövődményeit. Ez pedig jól mutatja azt, hogy a társadalom mit tud rólunk.
Ehhez adódnak az egészségügyi rendszer, és családi rendszer általában akaratlan, sőt néha kifejezetten jó szándékkal véghez vitt kisebb- nagyobb abúzusai.
Ezek a baljós árnyak számomra is meglepő mélyen épülnek be mentálisan stabil, sőt segítő tevékenységgel foglalkozó diabosok életébe is.
A sorozat arról szól, hogy 23 év diabétesz tartam után hogyan gyógyulnak a sebeim. (Tangapapucsban a 65 fokos homoklejtőn kutyával….könyökre estem.) Egy ideje őszintén csodálkozó, boldog elégedettséggel tölt el, ahogy nézem a sebeimet gyógyulni- külsőket és belsőket. Szeretnék reflektálni arra, ahogyan félünk kint vagy legbelül; arra, ahogyan elhisszük, hogy nem vehetünk fel egy új cipőt nehogy feltörje a lábunkat, hogy nem tehetjük bele mezítlábunkat egy gyönyörű pázsitba, nehogy megsérüljön, hogy nem ehetünk meg egy pogácsát, ha jól esik. Ennél sokkal többet is megtehetünk! Véleményem szerint semmi értelme nincs a tökéletes kezelésnek, ha közben egy másodlagos, minket nem kielégítő, feleslegesen lekorlátozott életet élünk. Az én diabétesszel való életemnek úgy van értelme, ha ár-érték arányban mérem a legjobb lehetséges kezelést, ami lehetővé teszi, hogy orvos legyek, hogy random futni induljak, hogy hegyoldalakon bringázzak le, hogy megegyek egy cukros fagyit….mezítláb! 😊
Gyógyulásra fel!
