2019. március 17., vasárnap



Sokszor írtam már, hogy az életem jelentős döntéseinek nagy része úgy született, hogy felébredtem, és éreztem, hogy valamit meg kell tennem. Mármint úgy tényleg. Ellenállhatatlanul. Hogy amikor igazán nem tartottam jó ötletnek, és próbáltam elhessegetni, akkor is visszakúszik, idegesítő módon, folyton-folyvást.

Jelentős döntés volt ez a blog is. Ez a blog, ami ma 3 éves, jelentős fordulatokat hozott, meg persze rengeteg barátot és ismerőst, kapcsolatot. Plusz a várttal szemben 40 000 megnyitást produkált eddig. Dokumentálta ahogy megszerzem azt az információt, ami hiányzott az edukációmból, és főleg a jövőkép kérdéséről szólt. Ismerem az esélyeink, a statisztikákat, a végtelen lehetőségeket, jót, és rosszat. Jaja, a rosszat is.

Mert tulajdonképpen erre volt szükségem, hogy a homályos retinaleválás, amputáció, „nem lehet gyerekemből”, 84% élve született gyermek, 1-2% öröklődési valószínűség, és 18% esély a hirtelen szívhalálra legyen.

Csak ezt a két végletet nem kaptam meg a kórházban. A teljesen egzaktat, meg a személyes tapasztalatokat. (Hozzáteszem a teljesen egzakt valószínűleg a tanulmányaim miatt lett ily fontos.)

Persze tudom. Tudom, hogy szinte mind a saját hibánkból tanulunk. Én is a saját hibámból tanultam. És most mégis megpróbálok mutatni dolgokat, valamit, bármit, ami jobb útra terelhet téged. Meg, ami felvértez a legmenőbb fegyverrel a világon: tudással.

Három és fél éve még fulladtam egy laptoptáska súlyától a vállamon. Nem tudtam két emeletet lépcsőzni szünet nélkül. Hátul ültem a teremben, hogy nyugodtan tudjak hányni menni. Lebénult a gyomrom, és valószínűleg a béltraktusom egy része is. Lemenedzseltünk 4-6 ketoacidosist. Nem nagyon tudtam egyedül maradni. Küzdöttem egész napos mozdulatlanná dermesztő hányingerrel. Egyfolytában ájulásközelben voltam. Voltak random görcsrohamaim. Bekrepált a vérnyomásom és a szívem szabályozórendszere. A mindezek által okozott stressz miatt pedig, pánikrohamaim lettek.

Ma fainul vagyok. Mondjuk. De nem csak az én érdemem, ahogy nem csak az én hibám volt. Rohadtul mákos vagyok, mert abba a nagyon pici csücskébe estem a neuropathia statisztikáknak, akiknek javul az állapota. Milyen szépen is hangzik az orvosom szájából, hogy kvázi egészséges vagyok. Azért az kvázi. De király.

És mi a lényeg?! Nem feladni. Akkor sem, ha mindent megtettél, és még mindig szar a helyzet. Tovább, és tovább próbálkozni. Fejlődni, mert ennél aztán tényleg nincs fontosabb. Merni. Merni megpróbálni, váltani, beleállni.

Én vagyok. Autonóm neuropathiám van. Fene se’ tudja, hogy mi lesz. De azt tudom, hogy addig még hegyeket hordok majd el. Keményebb munkával, jobban értékelve a lépéseim súlyát, és lehetőségét, mint azok, akiknek fogalmuk sincs, hogy mennyire gazdagok.

Köszönöm az összes megtekintést, kommentet, interakciót, közös munkát mindannyiótoknak, és evör.

Boldog harmadik szülinapot, Diabmesék! 

Boldog második születésnapot, nekem!




2019. március 14., csütörtök


Vegyünk egy nagy levegőt éhgyomorra, velősen!

Mindig tudunk vitatkozni valamin.  Ma egy ilyen örökzöld vitatémát szeretnék kilőni az emberek tudatából. Nem, nem, nem azért mert én így gondolom. Inkább mert tudományos állásfoglalásokkal, és irányelvekkel alá tudom támasztani.


Kell-e nekünk (=diabéteszeseknek) éhgyomorra a vérvétel?

A nagy harci helyzet az, hogy az utóbbi évek állásfoglalása szerint lassan az egészségeseknek sem, de amég odáig eljutunk:

Amennyiben csak és kizárólag HbA1c csekkolásra megyünk, akkor nem. Miért nem? Mert ezt a paramétert nem fogja megváltoztatni az étkezés után ideális esetben 2-2,5 mmol/l-rel magasabb vércukorszintünk. (Ennél nagyobb kiugrás sem.)

Másrészt egy 2016-os állásfoglalás a European Federation of Clinical Chemistry and Laboratory Medicine-től (Európai Labortársaságok Szövetsége), már magában foglalta, hogy több irányelvben rögzített esetben fognak változtatni a jövőben, mivel azok elavulttá váltak. Így többek között diabétesz és triglicerid szempontjából a régi 12 órás éhezés helyett, tudományosan igazolták, hogy a random mintavétel vagy a három órás éhezés is éppúgy megfelel.

Az éhgyomorra végzett vérvétel egyes típusú inzulinos és tablettás kettes típusú betegeknél növeli a hypoglicaemia kockázatát, rontja a közérzetet, és veszélyessé teszi a hajnali kórházi fuvart.

Az utolsó érv pedig, a postprandiális hyperlipidaemia. Hogy mi?! Megvárom, hogy elolvasd még egyszer. :D Aztán segítek: étkezés után megemelkedő lipid szint a vérben, ami nagy mértékben nehezíti a laboratóriumi vizsgálatok elvégzését. A helyzet viszont az, hogy diabéteszben az esetek többségében fennáll egy dyslipidaemia nevű állapot. Ennek lényege, hogy az LDL, vagy HDL koleszterinből, total koleszterinből, vagy trigliceridből több van a vérünkben, mint az egészségeseknek, ezért általában mindenképp nehezített a pálya szegény laborosoknak.

Szeretném tisztázni, hogy már diagnosztizált diabéteszesekről beszélek, HbA1c vizsgálatról beszélek, illetve, hogy amennyiben az ellátó intézményben külön kérnek, akkor mindenképp menj éhgyomorra. Viszont ha nem, akkor bátran elmondhatom, hogy az éhezés ideje lejárt.


Források: