Érkezik a folytatás!

Elég nehéz kezdő cukorbetegként elboldogulni a szénhidrátok, inzulinegységek, frontok, stressz, étkezés, éhezés (vagy nem?!), betegtájékoztatás, betegoktatás (/szövődményekkel halálra rémisztés), félorvosi kamuinformáció-szűrés világában. Aztán eltelik pár év, és úgy véled már mindent láttál, megittad az összes csodateát, megetted a gyógyító bogyókat, és meghallgattál minden sarlatánt, kiismerted tested működésének minden csínját-bínját, de azért ez egy mókásabb élethelyzet ennél. Akkor mégis hogyan tudsz egy számodra megfelelő állapotot fenntartani?

Szerintem ez alapvetően, egy egyszerű döntésen alapszik. Azon, hogy eldöntöd, hogy te a jó irányba mész, rendíthetetlenül, még akkor is, ha néha a kemény munkával beállított cukrod, az első szembejövő front darabjaira szedi, vagy ha, nagyon ritkán becsúszik valami nasi. Mindegy, hogy megállsz-e pihenni ezen az úton, a jó irányba tarts!

A blogírás gondolatának megszületésekor, már a felhívás kirakásának első napja óta beszélgetek  Szász Melindával, akivel végül is ez tényleg nem heveny történetmesélés, hanem egyfajta kapcsolattartás lett.

Ez volt az első üzenet, amit kaptam:
Szió! Szintén inzus 3 éve. Sajnos. Épp még kísérletezem, és nagyon ki vagyok idegileg. Sajnos ingadozik. Eddig a 3 havim legrosszabbja 8.3, de most szerintem magasabb lesz. 3 hete délután 15 fölé ugrik mindig. Két napja extrán próbálok figyelni. Félek a szövődményektől.

Ebben az üzenetben szerintem minden benne van, amit fogyton csinálunk,érzünk, hullámzunk. A dolog pedig így folytatódott:

D: Milyen volt felnőtt emberként belecsöppenni ebbe az egészbe?

M: Felnőttként szembesülni ezzel borzalmas volt. Édesapám cukros volt. Mindig azt kértem, hogy én sose legyek az, de ezt dobta a sors. Egy évig próbáltam csak diétázni, nem mentem el orvoshoz, de így is folyamatosan emelkedtek a cukraim. Ezt figyelve, szinte pontosan tudtam, mikor lettem „valóban” cukros. Apukám halála napján elvettem a cukormérőjét. Megmértem. 6 volt. Majd 7,8,9, és így ment fel, amég már kénytelen voltam elmenni orvoshoz. Próbáltak gyógyszert adni, de nem segített. Így lett inzulin.

Rettegtem attól, hogy magamba kell szúrni. Tele voltam kérdésekkel és félelemmel. Nem igazán tudtam feldolgozni. A mai napig nem tudom. Pont a minap borultam ki egy hypo után.

D: Kitől tudtál segítséget kérni? Kapcsolatban vagy más cukorbetegekkel?

M: Egyetlen cukros ismerősöm sem volt. Itt, a fórumokat követve találtam rád, és egy másik barátnőmre, akivel heti kapcsolatban vagyok.

Számomra ismeretlen volt ez az egész, mivel édesapám nem foglalkozott a cukrával. Így csak aknnyit láttam, hogy izzadt mielőtt evett, és nagyon ideges volt. Gondolom épp hypozott. Ennyit tudtam a cukorról. Mikor kiderült, akkor elkezdtem bújni a könyveket, fórumokat, cikkeket.

D: Hogy kezelte a családod?

M: A család sem ismerte, hogy mit, hogyan kéne tenni, mert ugye apa nem tartotta a diétát. Ők se tudták, hogy akkor most mit ehetek. Kerestem egy ismerős orvost, akiben megbíztam (,bár 4 év távlatából kár volt, ugyanis nem humán inzulint adott, hanem rögtön Apidra-Lantus kombót). Mikor hozzá kerültem már enni sem mertem a magas cuki miatt. Azt mondta, ha még két hetet várok, infúzióra kerülök.

D: Hogy magyaráztad el Kárminak, a kislányodnak, hogy mi történik?

M: Elmondtam neki, hogy mostantól neki is egészségesebben kell hamizni, mert anyának ez a baja, és nem szeretném, ha vele hasonló történne.

Egy nap csináltam neki kekszes-mézes-répás kókuszgolyót. Este véletlen megmértük a cukrát, és 8-9 volt. Felhívtam a Heim Pált, azt mondták várjak egy órát, és ha felfelé megy, vigyem be. Senkinek nem kívánom ezt az érzést. Az én kincsem ezt nem élheti át.

Könnyen megtanulta kezelni a helyzetet. Tudja mit ehetek, és mit nem. Ő is kevés cukrosat eszik. Mérjük néha neki is. Ha olyat evett sajnos néha volt, hogy kicsit magasabb volt. Ha épp az én cukim rossz, odajön, és mondja, hogy: „-Anya, aggódom érted.” Megtanítottam mit kell tennie, ha rosszul vagyok. Tudja kit hívjon, stb.

D: Szerinted mennyire fontos egy párkapcsolatban, hogy a másik fél támogasson ebben a „harcban”?

M: Nagyon fontos. De van, hogy nem érzik úgy át, nem tudják milyen időre enni, és, hogy nem ehetsz, amit szeretnél,hogy éjszaka mérsz, hogy szúrsz, és, hogy az egész nap ekörül forog. Az én párom nagyon támogat, és aggódik értem, és megért, és leszid, ha csipegetek ezt-azt, vagy ha épp hypozom. Anyukája is cukis gyógyszeres, és érte is mindig aggódik.

D: Milyen volt a kapcsolatod az orvosoddal? Milyen most? Szerinted milyen egy jó diabetológus?

M: 4 év alatt ez a 3. orvosom. Mint említettem a legelső doki papíron humán inzulint adott, a valóságban meg mást (Apidra-Lantus). Gondolom ki akarta kerülni a lépcsőket. 2 évig kezelt, és 17 kg-t híztam. A cukrom sem volt jó. Váltottam.

Magán dokihoz mentem, de fél év  után őt is leváltottam, mert ha gondom volt, hiába kerestem. Cukrosként nekem fontos, hogyha szükségem van rá elérjem az orvosom.

Most új orvosom van, aki megpróbálkozik a humán inzulinnal kezelni. Tehát elkezdjük újra az elején. Épp három hete átállítás van, és nagyon odafigyel. Pár naponta küldenem kell az eredményeket. Ha bármi bajom van éjjel is hívhatom. Nyilván nem teszem, de megnyugtat, hogy van, aki segít.

D: Próbáltál-e valaha alternatív szereket, diétákat?

M: Alternatív gyógymódokkal kezdtem, ezért nem mentem orvoshoz az első évben. Jártam biorezonanciára, próbáltam a paleo étrendet, voltam természet gyógyásznál, volt Regenor, és fahéjas vitamin, de egyik sem használt.

Az életemben sok szeretet hiány volt. Úgy mondják, hogy az édes élet hiánya a diabétesz. Túl vagyok egy váláson, egy apa elvesztésén, egy saját vállalkozás beállításán, amit nyilván fenn kell tartani, és 16 éve pánikbeteg vagyok.

D: Hogy oldod meg a sportot?

M: A sport még nagyon nehéz. Narancslével tartom szinten közben a cukrom. De elég kiszámíthatatlan néha. Pl.: 13-mas cukorral kezdek 30 perc kardiot, és 4-es cukorral végzek, vagy fordítva 6-tal kezdek, és 13-mal végzek. Így most kicsit elment a kedvem. Otthon tornázom, de a versenysúlyom nem sikerült visszanyerni.

D: Na és az étkezés?

M: Kevés fajta ételt eszem, mert vagy hizlal, vagy felviszi a cukrom. Rohanós az életem, ezért bajban vagyok a számolással. Van, hogy saccolom az ebéd szénhidrát tartalmát, de a reggeli,vacsi, mindig ki van mérve. Sokszor már nincs kedvem enni se, mert így diétáznék, de cukorbetegként ezt nem tehetem meg. Nem lehet csak salin élni.

D: Mire van zavaró hatással az életedben?

M: Nagyon befolyásolja a munkám. Általában délelőtt szoktam hypozni. Körmösként festek, és érzem, hogy remeg a kezem, rossz a közérzetem, szédülök stb. Így, hogy itthon dolgozom gyorsan tudom kezelni, csak elegem van belőle, hogy sokat kell mérni munka közben is.

Az egész napom ekörül forog. 10-13-mas cukornál érzem magam jól. Érzem, ha kezd esni, de akár már 6-nál, és ha lefelé megy, akkor általában nagyon gyorsan zuhan.

Így 4 év távlatból sem tudtam feldolgozni a dolgot. Az étkezéssel is problémáim vannak, hogy hogyan, mit, mivel egyek,de figyelem, hogy reagál a testem. Sokszor készülök ki emiatt, de a fórumokon kapott segítség és az ott megismert csajok erőt adnak, és biztatást.

D: Mi motivál, hogy jól csináld?

M: A legnagyobb hajtóerő a gyermekem, és a vőlegényem, és a közös jövőnk. Szeretnénk kicsi babát majd, de rettenetesen félek, hogy minden zökkenőmentes legyen, hogy egészségesek legyünk.