A diabétesz, az olyan, hogy sokszor keresztül húzza a számításaidat. Egyszerűen azért, mert annyi faktortól függ, hogy lévén nem vagyok gép, néha megközelítő pontossággal sem sikerül modelleznem a megboldogult hasnyálmirigyem működését.
Ami egyik nap jó, tökéletesen bevált, megfelelően felszívódó, tökéletes szénhidrát és glikémiás index tartományban van a tudomány szerint, az másnap olyan vércukor ingadozást produkál, amit ember legyen a talpán, aki kezelni tud.
Mondjuk nem tudom, ezt más is tapasztalja-e. Azt tudom, hogy néha az én diabéteszem egy k*rva.
Így röviden megfogalmaztam a legnagyobb emberi szerelmeim egyikének, hogy:
Az élet (az én életem), az olyan, hogy bár te eltervezed a másnapi diabos péksüti reggelit (esetleg egy kis citromos-uborkás-mentás limonádéval), amihez a hozzávalókat korán beszereznéd a közeli boltokbn, mert a séta amúgy is jó, és felébreszt majd, és a végtére a finomság kompenzálja is a reggeli kelés okozta traumát; reggel egy méretes hypoglikémiára kelsz, ami miatt farkaséhségedben megrágod a maradék száraz kiflit, és, hogy ne legyen minden elcs*szve a gyorsan felszívódó szénhidrátot jelentő tejecskébe beleborítassz egy bödön tegnapi (tegnapelőtti?!) kávét.
Nem. Mész. El. Boltba..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése