2017. szeptember 8., péntek

Szívbemarkolóan csodás dologra ébredtem ma reggel. Arra, hogy bár még külföldön sem teljesen befutott a beszéljünk őszintén dolog a diabétesz kategóriában, az egyik legismertebb itthoni szervezet nyíltan közölte, hogy szigorú vércukor kontroll mellett is előfordulhat, hogy csak mérséklődnek a szövődmények.

Több szempontból fontos ez. Az egyik első, hogy bár a felnőtt társadalom jelentős része a „ha nem hallom vagy látom, akkor nem is létezik” szellemben él, és elfordítja a fejét, szerintem nem szükséges hazudnunk sem egymásnak, sem magunknak. Legfőképp magunknak.

A másik, hogy az igen csekély, és nem teljesen helytálló diabétesz edukációval egy egész generációnyi diabos felnőttet sikerült kitermelni, akiket meghagytak abban a hitben, hogy hypora elég 3 db szőlőcukor, hogy a kezelést nem egyénre szabott flexibilis szabályok, hanem kőbe vésett isteni parancsolatok határozzák meg, és hogyha 10 alatt tartják a cukorértékeket, akkor a világon semmi baj nem érheti őket már. Az utóbbi mennyei mannának a következménye az, hogy meglepődve tapasztalják a jó HbA1c melletti neuropathia, és retinopathia…stb. tüneteket, valamint, hogy tovább romlik a szövődményesek megítélése, merthogy azt tanították, hogy szövődményes csak lecsúszott ember lehet.

Ezzel szemben ma már körvonalazódni látszik, hogy a szövődmény kialakulásba genetikai faktorok szerepet játszanak, illetve, hogy nem mindenkinél alakulnak ki függetlenül attól, hogy mit művel magával. Ha viszont vitába keveredünk, akkor mindig extra érv az, hogy: "de ő nemszövődményes".

Megint más tekintetben, fontos ez, mert az abszolút misszióm szolgálatában áll. Nem távolodik el a szövődmény gondolatától, a velemezsohanemfordulhatelő szellemben, hanem netalántán hajlandóvá teszi az oroszlánszívűeket egy-két szövődmény jellemző tüneteinek a csekkolására, aminek az észben tartásával néha még az orvosok előtt rádöbbenhetsz, hogy baj van.


És akkor jönnek a miért festem az ördögöt a falra kommentek. Nem festem. Szoktál fürdésnél önellenőrzést tartani a rák miatt? Akkor is, ha nem vagy kockázati csoportban? Hát, a szövődményekkel kapcsolatban kockázati csoportba esel, barátom. Ne hunyj szemet felette!

2 megjegyzés:

  1. A mai hosszútávi célkitűzés a cukorbetegségnél, az optimális anyagcserehelyzet, (HbA1c ≤6,5 -alacsony kockázat), – 1-es típusú diabetesben ma már bizonyítottan – alkalmas a cukorbetegség
    késői szövődményeinek késleltetésére, egyes már kialakult szövődmények progressziójának lassítására. Tehát a cukorbetegség hosszú távú prognózisát a kis- és nagyér-szövődmények (micro- és macro-angiopathiás károsodások) határozzák meg. Gyakorlatilag kivédeni, megszüntetni a szövődményeket csak akkor lenne lehetséges, ha a „Cukorbetegségből” a beteg kigyógyulna!(?)

    VálaszTörlés
  2. Pontosan. Viszont nem ezt mondják el a kórházban.

    VálaszTörlés