#szubjektívbejegyzés2

Tanuld meg szeretni!

Hitetlenkedve nézel a képernyőre.

 Szeretni egy krónikus betegséget, ami potenciálisan romba döntheti az életem?!

Virtuálisan mosolygok rád.  Amit az elmúlt pár év, a bukásaim, és felállásaim, a majdnem elhalálozás, és életem orvosának megtalálása hozott, az ennyi , ott a címben.

Nem máról holnapra fog menni, meg baromira nem biztos, hogy neked már az a ma van, amikor képes vagy rá.

Persze, előbb utálni fogod, majd hisztizel miatta, aztán tagadod, és arconköpöd, hogy nem is vagy rosszul a Milkától, akkor sem, ha Nutellát kensz rá, aztán ezek vegyes keveréke.

De tökre nem rossz neked annyira. 

Tökre rossz a transzplantra váróknak, az ivóvízért küzdőknek, az éhezőknek, a lánynak, akiről egyszer a lakótársam mesélt és két óránként ennie kell, hogy ne halljon meg, a HIV fertőzötten születő gyerekeknek, az árváknak, a mentális betegségben szenvedőknek.

És bármennyire is működik rosszul az ellátó rendszer. Hol van ezekhez képest egy diab?

Plusz régebb óta élek vele, mint a férjemmel. A részem, mint a hasi-husim csípő tájon. És pont úgy szeretem, mert a sok könyv fölött ülésből, az édesszüleim genetikájából, a csoki szeretetemből, és a férjem full English breakfast-jeiből származik. Szeretem a diabom, mert a tanárom, a jobbá tevőm, a kihívásom, a keresztem, és mert a szövődményem miatt akarom megjavítani a rendszert. Nem idegen tőlem.

Szeretjük néha sajnálni magunkat. Én is szeretem. Mondjuk csak a férjemnek, és a legjobb barátaimnak, mert ők bírják.  De az élet napi négy injekcióval, és 4-6 ujjbegyszúrással, évenkénti 4 vérvétellel lesz csak szegényebb. Na jó, drágább lesz az édesség, de nem kevésbé finom! Meg nem lehetsz sebész, pilóta, kamionsofőr, rendőr, katona, meg magas feszültséggel dolgozó villanyszerelő. (És igazad van, egy fordított poszt is születhetne a rossz napjaimon.)

Sajnáld magad, meg légy dühös, aztán tagadd, és kenj Nutellát a Milkára, és tudd, hogy jó ideig nincs tünete a magas cukornak, aztán ismerd el, hogy annyira nagyot nem vesztettünk.  Még.  És amég még van, addig kéne összeszedni magad. 

A felsoroltak néhányszáz forintok hetente, és pillanatok az életedből. És ezen pillanatok közt, azt a félelmetesen hosszú időt használhatod  toporzékolásra, vagy megtöltheted azzal, amivel csak akarod, ami te vagy, és ami független a betegségedtől.  Szinte bármi lehetsz, és bármit megtehetsz.

Mikor tanítok, mindig azt mondom a gyerkőceimnek, hogy menjenek el anyával a boltba, és válasszanak egy olyan füzetet, amibe szívesen írnának.  És végülis fontos életben tartani a belső gyerekem, és a megszeretés első lépése, hogy szép dobozba csomagolom a kiválasztott objektumot. (A régi doboza épp most kopott el.) Úgyhogy fogom magam, és rendelek egy ilyet:

Plusz néhány száz forint az életem során felhalmozódó diabétesz számlára.