"Mindenki a saját ízléséből indul ki. (...)  Honnan vesszük magunknak a bátorságot, hogy kijelentsük, ez jó vagy rossz? Hiszen, ami az egyiknek jó, a másiknak rossz lehet."

 Jókai Anna

És tényleg, ami az egyiknek pokol, a másiknak mennyország. Ez a beszélgetés egy kissé más megvilágításba helyezte számomra a nézőpont fontosságát.

Nagyon féltem attól, hogy a V.-vel való beszélgetésemet befolyásolni fogja az, hogy az ő kedvenc orvosa, az én egyik volt orvosom, akivel nagyon feszült volt a viszonyom.
Most V. mesél:

4 éves koromban elromlottak a fogaim. Hirtelen mindegyik elkezdett kárieszes lenni, a fogmosás és ápolás ellenére. A pécsi klinikára vittek, mert ott volt ismerőse szüleimnek. Acetonos volt a lehelletem, meg nagyon fura volt amúgy is, hogy mindegyik fogam romlik. Megvizsgálták a pisimet és kiderült a dolog. Aztán ott helyben rögtön gyermek endokrinológiára küldtek. 20 éves koromig oda is jártam, pedig Fejér Megyei voltam ill. Németországban éltünk 14 évig.

Őszintén szólva, én se tudom a pontos összefüggést a cukor és a fogak közt, de ha jól emlékszem, akkor az immunrendszer gyengülésével van összefüggésben. De majd megkérdezem anyukámat, ő tuti, hogy emlékszik rá. Most vagyok 23. 3 éve itt Pesten járok a SOTE-ra. Nagyon szeretem. Az előző, pécsi főorvosasszony "küldött át" ide. Azt se bánnám, ha gyakrabban tudnék a doktor úrral találkozni, de ő abszolút túl van terhelve sajnos. Toleráns, kedves, megértő és szívesen válaszol minden kérdésre.

Egy "titkot" is elmondok neked, (bár ehhez nem szeretném a nevemet adni): Egy abortuszon is végig segített engem az orvosom, és egy olyan szülészorvoshoz kerültem, aki cukorbetegekkel foglalkozik. Szóval teljesen meg vagyok elégedve a jelenlegi orvosom munkájával, szerencsére :) Igazából arra emlékszem, (pedig kb. egy éve volt), hogy ugyanazokat a dolgokat mondták el, mint minden nőnek, nálam csak anyni plusz volt, hogya  cukrom folamatosan magas volt. A stressztől is más dolgok mellett. Meg elkezdtek a lelkemre beszélni, hogy még 30 éves korom előtt vállaljak gyereket,mert cukorbetegeknek ezt így kell, mert így biztonságos. De annyira szanaszét volta, hogy úgy döntöttem ezzel majd később foglalkozom.

Amúgy nem volt komplikáció. Gyakrabb cukormérés volt, meg hát a  fránya magas cukrok, és híztam is nem keveset. A nőgyógyászati osztályon meg két fehér zsemlét és egy kefírt adtak enni egész napra, azzal a felkiáltással, hogy cukros a beteg. De hát ez a jó magyar egészségügy. Ugyanannyi időt kellett ott töltenem, mint bárki másnak. Gyorsan elengedtek, és a cukraim is rendeződtek pár hónap ingadozás, és menstruációs problémák után. De ez általános.

Ami még eszembe jut, mint fontosabb történés, hogy mentőt is kellett hívni hozzám. Eddig háromszor, mindháromszor hypo miatt, alvás közben. Egyszer pont akkor, mikor koleszos voltam (fél évig voltam az) és annyira hülyék voltak a kolesztársaim, (mondjuk gyűlöltek de ez egy másik sztori), hogy azt mondták, hogy epilepsziás rohamom van... A mentősök szerencsére megoldották, mert látták a mérőkét és az inzulint az éjjeliszekrényen. Mindig sikítottam és vergődtem és próbáltam elmondani, hogy mi a baj, csak sosem értette senki, hogy Cukrot! Cukrot!, mert már nem volt elég cukor az agyamban, hogy artikuláljak. Szerintem a legdurvább cukromat már nem tudta mérni a gép. Az a vicc, hogy 1,8-as-nál még saját lábamon megyek cukorért. 

Szerencsém volt/van, mert anyukám bár nem végzett egyetemet, de egészségügyis volt (nővérke, ill. nővérke-képző tanárnő). Apukámról is kiderült kb. ugyanakkor, hogy ő is 1. típusú cukorbeteg. Anyám beleásta magát és szerintem nem is kaphattam volna jobb, odafigyelőbb szülőt, aki tényleg mindent megtett, hogy jól éljek/éljünk a cukorbetegséggel.

Én szerintem még túl kicsi voltam, mikor elmondták a cukorbetegségem kockázatait, de anyám sose hagyta el az oldalamat, ha bárki azt mondta, hogy egyedül kell, hogy bemenjek, akkor anyám megoldotta, hogy ne kelljen. Nem egyszer hallottam már orvost/tanárt kioktatni is. :D Nekem is nagyobb az önbizalmam emiatt. Nem mondhatja nekem senki, hogy "nem ehetek órán" vagy hasonló. Cukorbeteg vagyok, deal with it, ha ennem kell, enni fogok. Hasonlóan koncerteken/bulihelyeken, ahol el akarják venni pl. a vizemet. NEM. Nekem az létszükséglet, felőlem szagolják meg, ellenőrizzék, hogy nem vodka, de én simán kihívom a főnőköt/tulajt, hogyha arról van szó. Bármennyit genyóskodnak, attól nem leszek kevésbé cukorbeteg.

Azt hiszem ennyi.