A blog elindításáról szóló felhívásomra elsőként jelentkezett Balogh Ferenccel beszélgettem. :)

D: Milyen szövődményed volt, és hogyan múlt el?

B. F.:     Nincs már semmi hál’ Istennek, a bal kezemben volt ínhüvely gyulladás, van ott egy szalag, amit át akartak vágni... jó erős b vitamint írt fel az ismerősöm,jó drágán...viszont elég hamar megoldást nyújtott,mivel addig alig bírtam aludni is. Zsibbadt, fájt, minden bajom volt. Mostanában elő sem jön, pedig olyan munkát végzek, ahol eléggé igénybe van véve.

D: Megkérdezhetem mi a munkád?

B. F.:       Gépkezelő voltam, olyasmi, mint egy szerelő. Drága gépeket javítottunk, kezeltünk, dolgoztunk vele, meg robotokkal... Most jelenleg javító műszerészként dolgozok. Elektronika mind a kettő. A másodiknál apró alkatrészeket, kell cserélnem, hibát keresnem paneleken, amik autókba mennek, vezérlésként.

D: Hogyan lettél cukorbeteg?

B.F.:      Vírust magyaráztak anno szüleimnek. Valahogy 8 éves koromban lettem az. Vicces… Pillanatra pontosan emlékszem mi volt. Ha az is érdekel, le tudom írni. Nem olyan rövid. A szövődmény néha jön elő, amikor teljesen ronggyá dolgozom magam, de nem kell már szednem semmit, rá, elmúlik magától. Annyit tudni kell, hogy régen én örülten testépítettem, aztán a bal kezemben volt egy kis gond, az is beleszólhatott a dologba, viszont az biztos, hogy a cukor tette rá az idegre a pontot, mivel szerencsére ilyen ideg működést jelző tesztre mentem el, ahol elektromossággal mérik az ideg működést, ott mondták, hogy gond van...

D.: Azt hiszem, sosem hallottam még testépítő cukrosról.

B.F.:    Múlt... Nagyon régen volt, azt már letudtam.  Azóta rá is híztam bőven, sőt már nem is azok az idők járnak, viszont jó buli volt annyival megfűszerezve, hogy többet kellett figyelnem az adagokra, mindenre amúgy. Ilyen porokat stb. nem toltam, natúr voltam, csak egy pár természetes anyagot toltam, mivel az kellett, hogy érjek is el valamit, kiegészítőként, mivel cukrosként elég nehéz építeni akármit is a testünkre.

D: Szóval hogyan is indult?

B.F.:A kezdetek… Röviden próbálom meg, szóval általános sulis voltam, reggel busszal jártam. Egyik reggel elkezdett fájni a hasam. A suliban egyre rosszabb lett. Pont egy osztálytárs nőmnek volt a születésnapja, és régen szokás volt sütit, kólát vinni, hát akkor én is egyek már. Ettől még rosszabb lett. Hazafelé már a buszhoz alig bírtam elmenni a fájdalomtól, aztán busszal nagy nehezen hazajöttem, majd az utcánkban már az egyik ismerősünk segített hazajönni, már nem bírtam járni. Az utcán estem össze, fateromék hoztak be. Az orvosunk nézegetett, nem tudta eldönteni, hogy vakbél, vagy cukor. Bevittek a kórházba rohammentővel, onnan pedig zajlottak az események... Infúzió, gyógyszerek, sóoldat. Aztán rá egy két évre csak lett vakbél is, az is vicces történet volt.

D: Hány orvosod volt?

B.F.:    Az első orvosom nem volt túl jó. Amikor vakbél gyulladásom volt, nem szólt az ügyeleteseknek hogy cukros vagyok aztán adni kéne valami inzulint is talán, akkor végül megint sóoldatozás. Utána lett egy, akkor még a szüleim ismerőse lett a kezelő orvosom kb. 19 éves koromig, nem régen pedig már felnőttre járok, tehát 3 orvosom volt. Az utóbbi kettővel meg vagyok elégedve. Főleg ismerősünknek. Mindent neki köszönhetek, precíz orvos.

D: Milyen volt a legdurvább rosszulléted?

B. F.:     A lényeg, hogy akkor még gimibe jártam, plusz technikusit is csináltam. Este volt, este Lantust adok, és nagyon durván tanultam,fáradt voltam,beadáskor a Lantusból kb. a 3 szorosát adtam be. Este a fölöttem alvó legjobb barátom vette észre, hogy rángatózok. A nevelőtanár kisgatyában szaladt megnézni,(ügyvéd embert képzelj el, dr. megjelöléssel), ahogy bejön és azt mondja kisgatyában, hogy: "Húú, ba@@a meg". Szerencsére a kórház 200 méterre volt, a mentősök rögtön jöttek és feltámasztottak egy kis cukor oldattal intravénásan.

D: Szerinted elég felvilágosítást adnak a kórházakban?

Jártál valamilyen cukorbeteg közösségbe? Táborok vagy találkozók?

B. F.:       Kisebb koromban voltam a Bátor Táborban, azon kívül nem nagyon.... Attól függ, az ismerősünk nagyon sok mindent megtett, megtanított. Mindent neki köszönhetek ezen a téren. Persze vannak biztos olyanok is, akik szarnak bele, csak a protokollhoz való dolgokat megcsinálják, de az sokszor kevés.

D: A kézfájáson kívül mennyit tudsz a szövődményekről?Tudod hogyha valamelyik elkezdődne, mit kéne észrevenned magadon?

B. F.: Nyilván nem mindegyiket, de tudom a nagy részét.

D: Mennyire tartod be a diétát?

B. F.:       Egyáltalán nem. Nem szégyenlem, kimondom. Persze van egy kis feleslegem, nem vagyok vékony, de nincs gond semmiben. Ha betartanám, nem tudnék annyit keresni… A másik az, hogy dolgozni sem tudnék. Szóval nem tartom be. Másokat nem tudom .hogy vannak vele, de van pár cukros ismerősöm ,akik ugyan ezt teszik.

D: És így be tudod állítani a cukrod?

B. F.:      Be, persze. Most is jól van...  Annyira megtanultam már, hogy mikor mit kell csinálni... Régi, de stabil inzulinnal vagyok, kiszámolható minden

D: Sosem volt probléma, ahogy a környezeted reagált rá?

B. F.:     Volt párszor olyan, hogy túlságosan is figyeltek rám. A suliban már-már égő volt. Volt ilyen cukkolás szerűség is, de mindig megoldódott. Munkahelyen pedig jól viselik, foglalkoznak az emberrel, külön szobánk van cukrosoknak az inzulint beadni.

D: Gondolkoztál valaha gyerekvállaláson?

B. F.: Persze. Nem holnap, de rövid időn belül. Igen, fel-feljött a gondolat.

D: Tudod milyenek az öröklési lehetőségei?

Balogh Ferenc: Férfitól kevesebb állítólag, mint nőtől. De nem érdekelne...

D: Mit tanácsolnál a többi cukorbetegnek?

Balogh Ferenc:  Annyira nem szabad ezzel foglalkozni. Rájöttem…Ha mindig ezzel foglalkozol, tényleg nem marad életed. Örülni kell.